A minap utaztam a pocokkal a buszon. Békésen szuszókált a hurcikendő mélyén, csak a két kis csupasz tappancsa lógott ki. A következő megállóban felszállt egy idős hölgy és bár át kellett küzdenie magát rajtam, mellém ült le. Egyszer csak hallom a meglepett hangját: - Jé!…

Szeretem a reggeleket. A gyerekemnek még olyan finom, meleg, álomszaga van. Már leszámítva az alaposan telidurrantott pelenka bukéját.  Ilyenkor a gyerek még szüttyög, hangosan cuppogtatja a hüvelykujját, gigantikus nyögdécselések közepette nyújtózkodik és láthatóan félig még az álomvilágban…

Egészen elképesztő, hogy az emberek mennyire nem használják a fejüket, vagy csak egyszerűen mennyire tapintatlanok, akarnokok. Már a várandósságom alatt rá kellett szóljak jónéhány emberre, hogy ne akarja tapogatni a hasam, csak mert BENNE van egy gyerek, mert hát eddig sem tapogatta. Azaz eztán is…