A minap utaztam a pocokkal a buszon. Békésen szuszókált a hurcikendő mélyén, csak a két kis csupasz tappancsa lógott ki. 
A következő megállóban felszállt egy idős hölgy és bár át kellett küzdenie magát rajtam, mellém ült le. Egyszer csak hallom a meglepett hangját:

- Jé! Hisz ez egy baba! Azt hittem, hogy fázik!

Azaz a hölgy azt hitte, hogy július végén, árnyékban 38 fokot mutató hőmérő mellett én egy poncsószerű cuccban utazom. Gondolom kellően bolondnak is nézett, míg rá nem jött, hogy egy fejlődő életformát rejtegetek a rétegek alatt.

Nagymama korából kifolyólag el is kezdett kérdezgetni, hogy mennyi idős, hány kiló, kisfiú, kislány, stb. Meg, hogy mennyire szereti a gyerek a hurcikendőt. 

- Nagyon. Akár egész nap elsétálgathatnék vele így, ha közben néha kap enni. :)
- Az én menyem nem szereti magán hurcolni. Babakocsiznak. S hogy alszik a gyerek?
- Mi az első 3 hétben együtt aludtunk hármasban, aztán az első külön töltött éjszakájától kezdve 8-12 órát alszik megszakítás nélkül a saját ágyában. De nappal szinte csak a kendőben hajlandó hosszabban. Ha az ágyában altatom, akkor max. fél óra-órát, ha alszik.
- Bár az én menyem lenne ilyen okos! Ő még egy ágyban sem akar aludni az unokámmal, nehogy ráfeküdjön.

Még beszélgettünk kicsit, majd szépen elbúcsúztunk egymástól. Én meg azon dilemmáztam, hogy vajon az én anyósomnak ki zöldebb. :)