Az anyák nem azért lesznek ám depressziósak, mert nincs mit csinálniuk és jó dolgukban nekiállnak luxushisztizni, hisz van 1-2-3 életviteli tanácsadójuk, akik beosztják az idejüket. Az anyák attól lesznek depressziósak, hogy a kutyát nem érdekli, hogy ő velük mi a fasz van.

Mert számtalanszor halljuk azt a kérdést, hogy:
- jó gyerek?
- jól alszik?
- jól eszik?
- beszél már?
- stb, stb, stb., DE,

a legritkább esetben hallasz ilyeneket:
- TE hogy vagy?
- tudsz aludni?
- tudsz pihenni?
- van módod kikapcsolódni?
- volna kedved találkozni?
- nincs szükséged esetleg valamire?
- tudok valamiben segíteni?
- mikor értek rá? Átugranék beszélgetni...

A "barátok" egyik fele azért nem ér rá, mert már van gyereke, a másik fele meg azért, mert még nincs.

Közben meg jönnek a nyomasztó gondolatok. Kéne kistesó, vagy nem kéne kistesó?! Ha jön kistesó, akkor anyagilag továbbra is nagyon kemény lesz a helyzet, ha nem jön, hova a viharba mész vissza dolgozni, ami a lelkedet sem nyomorítja meg, pénzt is keresel vele - nem alamizsnát - és még a gyerekedre, családodra is marad mellette időd... Kéne egy normális ovi, ahol a tündérlelkű, ártatlan gyermekedet nem nyomorítják bele a társadalom kockájába és nem uniformizálják egy versenyistállóhoz megfelelően... És még sok minden kéne, de legfőképp megértés, törődés, gondoskodás az anyákról, akik 24/7-ben megértenek, törődnek és gondoskodnak...

Ez nagyon kéne...

Miután azt jelezte a szervezetem, hogy a heti 1 jóga óra meglehetősen kellemes a testnek és a léleknek egyaránt, de heti dózisnak kevéske, valami megoldást kellett találni az itthoni gyakorlásra.
Mivel a Raptor gyerek nem sok szabadidőt hagy, így kénytelen voltam bevezetni a háztartási zóna jóga fogalmát.

Pl. főzés közben kitűnően át lehet mozgatni a nyaki területet, a rántás nem igényel közvetlen szemkontaktust. Vagy míg a gyerkőc csak a jelenlétemet igényli a karámban, de az asszisztenicámat nem, akár egész mozgássorokat is el lehet végezni, de leginkább a gerincjóga kap elsőbbséget.

Mikor pedig a csodálatos Shiva mei taiban altatom a gyermeket a balkonon, nincs is motiválóbb testhelyzet, mint az istennő póz... Finom rugózásokkal tarkítva, mert úgy könnyebben elalszik a ded.

Nem mellesleg, az ivadék is valami értelmes mozgásforma közelében cseperedik fel.

Mikor kicsit az apját nyúzza.

Túl vagyunk egy újabb növekedési ugráson. Ez azzal járt, hogy az amúgy jól alvó gyerek - értsd 8-12 óra egyben - elkezdett marháskodni. Eleve átállította a táplálkozási és alvási szokásait azzal, hogy a 6 óra környéki etetés után úgy elaludt, mint a bunda és kimaradt a 9-es kajázás, de éjjel minimum kétszer kelt, ami a 3. hét után teljesen elmaradt nála. Így az elmúlt hetekben kezdtem átérezni a kialvatlan anyák életét, mert míg ő bekajálás után szépen visszaalszik, addig én általában átvirrasztottam a két evés közötti szakaszt. Nappal meg ugye hipersebességre kapcsolt, és a jellemzően 3x1-3 óra alvásból lett összesen egy, valamikor 12-14 óra körül. 

S bár sokszor mondják, hogy aludj, mikor a baba alszik, ez nehezen kivitelezhető, mert mosni is csak akkor tudnék, mikor a baba mos, nem beszélve főzésről, takarításról, egyéb nyalánkságokról.

Az új bioritmus szerint este 6-7 körül eszi az aznapi utolsót, viszont nem akar egyből elaludni, még igényli a társaságot, a játékot. Aztán egyszer csak elkezdi dörgölgetni a szemét, ilyenkor kell résen lenni, hogy ne billenjen át, de még így is az ágyába kerülés után néhány percig méltatlankodik, hogy márpedig ő azért sem álmos, majd egyszer csak elalszik, mintha elvágták volna. És ezt kitart szerencsére kb. hajnal 5-ig. Így azért lényegesen kisimultabb vagyok és elég csak napi 1 kotyogós kávé, az alsó hangon kettő helyett, amit az elmúlt hetekben fogyasztottam és még úgy is kókadt voltam. 

A növekedési ugrás eredménye pedig, hogy lassan elérjük a 8 kg-os súlyt. Legutóbbi méréskor, úgy 1 hete volt 68 cm és 7,82 kg. Igazi nagy cula. :)

Biztos az én fejemben van a hiba és nem megfelelő sorrendben kötötték össze a diódáimat, de nekem sosem jutna eszembe megkérdezni (még közeli ismerőstől sem), hogy "szoptatsz még?", vagy, hogy "van elég tejed?". Ez amolyan magánügy, amit vagy megoszt velem valaki önszántából, vagy nem tartozik rám. Hasonlatosan a "miért nincs már gyereked" bunkó kérdéskörhöz.

Számomra ezek sokkal intimebb dolgok annál, hogy csak úgy utcán ácsorogva, babakocsit tilitolizva, valahol sorbanállva dumcsizzak róla fesztelenül.

Szombaton esküvőn jártunk, ahova nyilván vittük magunkkal a kicsi sárkánykölyköt is. Egy szintén vendég nagymama odajött az uncsijával büszkélkedni, majd mindenféle felvezetés nélkül megérdeklődte, hogy szoptatok-e még. Majdnem visszakérdeztem csípőből, hogy "hogy tetszik állni a menopausával?".

Ha már kellemetlenkedünk, legyen már kölcsönösen kielégítő...

Az életem folyamán sokszor hangzott már el a számból, hogy a magyar nyelv beszédes. Bár legtöbbször szarkazmustáblával a kezemben. Pl. mikor a casino vendég dühöngött, hogy miért nem ad a gép, én meg felhívtam rá a figyelmét, hogy a masinának az a neve, hogy "nyerő gép", nem pedig "nyerő vendég". Mint ahogy a hely neve is az, hogy "nyerő terem"...
Azaz nagyon odafigyelve kéne a szavakat használni bizonyos esetekben.

Az egyik ilyen kiemelt fontosságú esemény az "áldott állapot". Valaha, még a bibliai időkben ezt a csodálatos szópárt használták. Meg azt is, hogy gyermekáldás. Mert a gyermek valóban áldás. Egy apró élet, aki őszinte szeretetével, feltétlen bizalmával, határtalan naívságával csüng a róla gondoskodó "személyzeten". Akikkel megosztja örömét és bánatát.

Az áldott állapotból egyszer csak állapotos lett, majd hamarosan várandós és legutóbb már "csak" terhes. S itt jön a képbe az alapfelvetés, azaz a szavak ereje, jelentéstartalma. Egy gyermek érkezését nem szabadna pusztán teherként megélni, leminősítve néhány plusz kilóvá, amit szülés után társadalmi elvárásra gyorsan le is kell adni - nem törődve azzal, hogy van némi köze a tartós, hosszútávú tejtermeléshez -, fizikai kellemetlenséggé degradálni.
Aki teherként éli meg a hónapokat a gyermek érkezéséig, az utána vélhetően a gyermekkel való törődést is diszkomfort élményként fogja megélni. Mert az micsoda önfeladással jár. Igen, feladod a korábbi gyermektelen énedet és anya lesz belőled. Az anyaság pedig nem pusztán azt jelenti, hogy etetem, tisztába rakom, elaltatom, oszt jónapot, majd felnő a járókában a tévét bámulva. Az anyaság 24/7 elfoglaltságot jelent. Szolgálatot, ami fáradtsággal jár, amitől néha csak hányni jár beléd a lélek, de a kölyök egyetlen őszinte mosolya - s neki még csak olyan van - feledteti veled azt az ipari mennyiségű kávét, amit születése óta magadba öntöttél.

A várandósság 9 hónapja már maga egy csoda. Azok a változások, amik a női testben végbemennek, úgy külső megjelenés, mint hormonális szinten, nem degradálhatók le pusztán teherré. De ami semmiképpen nem, az a lelki élmény, amit egy új élet kifejlődése jelent. Hogy egy kis lélek téged/titeket választott a világra jöveteléhez. És ez oltári nagy felelősség. Megadni neki mindazt, ami képességeidből, lehetőségeidből, erődből csak telik.  

Ha tehetném, betiltanám ennek a szónak a használatát a gyermekvárásra nézve, mert a tudatalatti dolgozik és nagyon-nagyon tudatosan oda kell koncentrálni, hogy ne húzzon le minket a teher. Komoly odafigyelést igényelt nekem is, hogy a "várandós" kifejezést használjam, míg a csöppem meg nem született. S bár a saját eddigi életem nagyjából megszűnt létezni, nem élem meg teherként, hogy a korábbi szokásaim durván 97%-áról le kellett mondanom. Mert ez a csöpp kis szeretetgombóc minden percben ad valamit, amit nélküle sosem élhetnék meg. A gyermek ajándék, nem teher.

...mikor a fiad szerelmes lesz beléd. 

A gyermek nagy átéléssel falatozik, annyira, hogy a szája szélén kicsordul a tej, majd ahogy kinyitja a szemét, táguló pupillával rádcsodálkozik, s mikor már a szembogara akkora, mint egy kistányér kedvesen elmosolyodik. Eközben ki is "esik" a szájából az élelem forrása, amire egyből dühödt Oogway mester fejjel kezd neki a cuppogós keresésnek és roppantul elégedett az újra egymásratalálástól.

De a pillanat megvolt. :)

A minap utaztam a pocokkal a buszon. Békésen szuszókált a hurcikendő mélyén, csak a két kis csupasz tappancsa lógott ki. 
A következő megállóban felszállt egy idős hölgy és bár át kellett küzdenie magát rajtam, mellém ült le. Egyszer csak hallom a meglepett hangját:

- Jé! Hisz ez egy baba! Azt hittem, hogy fázik!

Azaz a hölgy azt hitte, hogy július végén, árnyékban 38 fokot mutató hőmérő mellett én egy poncsószerű cuccban utazom. Gondolom kellően bolondnak is nézett, míg rá nem jött, hogy egy fejlődő életformát rejtegetek a rétegek alatt.

Nagymama korából kifolyólag el is kezdett kérdezgetni, hogy mennyi idős, hány kiló, kisfiú, kislány, stb. Meg, hogy mennyire szereti a gyerek a hurcikendőt. 

- Nagyon. Akár egész nap elsétálgathatnék vele így, ha közben néha kap enni. :)
- Az én menyem nem szereti magán hurcolni. Babakocsiznak. S hogy alszik a gyerek?
- Mi az első 3 hétben együtt aludtunk hármasban, aztán az első külön töltött éjszakájától kezdve 8-12 órát alszik megszakítás nélkül a saját ágyában. De nappal szinte csak a kendőben hajlandó hosszabban. Ha az ágyában altatom, akkor max. fél óra-órát, ha alszik.
- Bár az én menyem lenne ilyen okos! Ő még egy ágyban sem akar aludni az unokámmal, nehogy ráfeküdjön.

Még beszélgettünk kicsit, majd szépen elbúcsúztunk egymástól. Én meg azon dilemmáztam, hogy vajon az én anyósomnak ki zöldebb. :)

Szeretem a reggeleket. A gyerekemnek még olyan finom, meleg, álomszaga van. Már leszámítva az alaposan telidurrantott pelenka bukéját. 

Ilyenkor a gyerek még szüttyög, hangosan cuppogtatja a hüvelykujját, gigantikus nyögdécselések közepette nyújtózkodik és láthatóan félig még az álomvilágban tekergőzik. Nem reklamál, nem toporzékol. Ébredezik. Az átlag 8-12 óra alvás után. 
Nos, ebben egészen biztosan nem rám ütött. Mármint ebben sem. Atyjának van ilyen jó alvókája.

Teszi mindezt úgy reggel hattól, szép lassan bootol be a rendszer. Én felébredek az első hangos cuppogásra, gyorsan lefutom a reggeli köröket - igyekszem alaposan megrágni a reggelimet -, hogy azonnal teljes harckészültségben rendelkezésre álljak, amint szükség van rám. Aztán várok.
Most 8:47 van és ő még mindig teljesen jól elvan, nem igényli az asszisztenciámat.
Tegnap megpróbáltam még aludni egy kicsit. Amint elfészkeltem magam és becsuktam a szemem, abban a pillanatban megéberedett a kis átokfajzat. Tehát ezt nem kell csinálni.
Vélhetően ez lesz az az időszak, mikor van időm kicsit a netet bújni kényelmesen a laptopon és nem fél kézzel egyensúlyozva telefonon az ölemben szendergő gyermek felett.

Szóval a reggelek. Amint hajlandó felébredni jön a reggeli pipere. Valamilyen csodálatos oknál fogva a pelenkázón teljesen jól elvan a gyerek. Az esetek 90%-ban csendesen elnézelődik, vagy hangosan bazsalyog, a személyzettel koketál.
Miközben lerobbantom róla az éjszakai termést, szoktam kérdezgetni, hogy mi történt az éjjel, mit álmodott, merre járt álmában és bár beszélni nyilván nem tud, egy ideje már olyan színes arcmimikája van, hogy élvezet figyelni. Mesél az arca, látszik rajta, hogy válaszol ő, csak a maga módján. Vannak eseményesebb éjszakái és vannak, mikor középszar hangulatban ébred.
És nem az a durva, hogy "elmeséli", hanem az, hogy álmodik. De már a megszületése óta. De vajon miről álmodik egy újszülött csecsemő?! Oké, most már két hónapos, de a 0. km-nél...

S mivel itt olyan jól elvan, még a pelenkázás befejezése után is ott szoktam hagyni és föléhajolva dumcsizni vele. Hatalmas hangos mosolyokkal szokta meghálálni. Egy videót már készítettem is erről, csak sajnos túl sok látszik a műveleti területből, úgyhogy hamarosan újra nekifutok. 

Szóval a reggelek jók. Mert még csak eztán következik az összebújós etetés. A Hintaszékben. Amibe néha mindketten belealszunk, olyan kényelmes. 

Egészen elképesztő, hogy az emberek mennyire nem használják a fejüket, vagy csak egyszerűen mennyire tapintatlanok, akarnokok.

Már a várandósságom alatt rá kellett szóljak jónéhány emberre, hogy ne akarja tapogatni a hasam, csak mert BENNE van egy gyerek, mert hát eddig sem tapogatta. Azaz eztán is csak annak van rá jogosítványa, aki korábban is megtehette. Név szerint a gyermek apja. 
És nem értették! Látszott, hogy bántja őket a dolog, mondhatni meg vannak sértődve, miközben szöges bakanccsal tiporták volna agyon a legintimebb szférámat. És nem kérdezi, hogy lehet-e. JÖN! Szerencsére kinyújtott karral, feléd fordított tenyérrel, így van esélyed kimozogni.
Miért? Mert NEKIK az úgy volna jó. 

Most, hogy már nem belül hordom a gyereket, újabb konfliktusforrás kerekedett az életemben. Mert, hogy hurcikendőben cipelem a gyerkőcöt, csepp korából adódóan leginkább csak a két lazán fityegő lába lóg ki a textil alól, néha egyik-másik keze is.
És az emberek - mondjuk ki, ösztrogéntolulástól megbokrosodott nők -, önkontrolt nem ismerve tapogatnák össze a kölykömet.

Hogy miért ne tegyél ilyet SOHA:
- egyrészt vadidegen kósza lényként minimum illik megkérdezni, hogy mit szól ehhez az anya.
- jó eséllyel felébreszted az amúgy békésen szendergő dedet és ha ez bekövetkezik, anyu roppant morcos lesz, mert vélhetően el is kezd egyből ordítani a gyermek, 5 centivel anyu arca alatt... És neki még haza - jó esetben nem az intéznivalók köre elején van - is kéne érnie vele. Persze, nem neked lazul ki a tömés a fogadban a torkaszakadtából üvöltő gyerektől, te békésen mész tovább a dolgodra.
- aztán meg azért sem, mert nem steril a kezed. Ő meg egy védtelen kis lény. Nem szeretnék azon filózni, hogy milyen harmadik világbeli retek ragadt a kezedre a busz kapaszkodóját markolászva. A saját napi higiénédről nem beszélve. Nem ismerlek.
- minél melegebb van és minél régebb óta lóg a gyerek így az anyján, annál nagyobb a sansz, hogy gorombáskodni fog veled. Még akkor is, ha amúgy volt egy egész gyerekszobája.

Nem, az továbbra sem indok, hogy "de annnnnyiraaaa cukiiiiiii"! Ha babatappancsot akarsz tapogatni, szülj magadnak egyet. De tényleg.