Gondoltam írok pár sort, mert azt úgy illik. Mármint, hogy miért is kezdem el verni a billentyűket, pont most.
Volt néhányszor késztetésem a 9 hónap alatt, míg a várandósságom napjai leperegtek, de egyik inger sem volt olyan erős, hogy végül rászánjam magam, pedig időm bőven lett volna rá.

Viszont most, hogy végrevégrevégre megérkezett, itt van színesben, szagosban, teljes életnagyságban, a mindennapos megtapasztalások, egészen érdekes interakciók vadidegen emberekkel valahogy megihletnek. Vagy inkább úgy is fogalmazhatnék, hogy muszáj vagyok kiventillálni magamból egynémely élményemet, különben lehet valakit hamarosan előzetes figyelmeztetés nélkül egyszerűen nyakon vágok.

Amúgy a Pocok nagyon édes. Már amikor nem ordít. Bár akkor is édes, csak kicsit nehezebben viselhető el ép elmével. Nekem legalábbis kissé leold az agyam, mikor kiereszti a hangját.

Szóval ez a fal amolyan kis dühöngőnek indul, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle. Vélhetően csapongani fogok időben - ha már térben nem tudok -, vissza-vissza nyúlva a várandósság hónapjaiba is.